A test, ami rabul ejtett
Fekszel műtét után a szobában, az altatástól még mindig zsibbad a fejed, kicsit részeg is vagy, a tudatod sem tiszta és csak annyit hallasz meg amennyit akarsz. "Sajnos el kellett távolítani a petevezetékeket, mindkettőt. De lombikozni tudnak menni"
- köszi szépen... megsemmisültem, megszűnt a világ, hallottam a torkomban a rendellenes szívdobogásomat. Ennyi? Sajnálom? Lombik?
Oké, bocsánat. Hogyan jutottunk el idáig? Az ember fiatal, éli az életét, tanul, dolgozik, szórakozik. Kislányok babáznak, készülnek az anyaságra, felnőnek, szerelmesek lesznek, összetörnek, ismét szerelmesek lesznek. Eljön az idő, eljön a megfelelő társ, férfi, akivel kamatoztathatja a babázáskor szerzett összes tudását. Egy kicsit megint előre szaladtam.
2016 elején a fogamzásgátló abbahagyását javasolta az egyik nőgyógyász, aki azt mondta, hogy már nagyon régóta szedem, kellene egy kis szünet.
ééééésss igen... én nem az a típus vagyok, aki ha elmegy orvoshoz és javasol valamit neki vagy utasít, akkor nem fogadom meg, mert én majd tudom...
Következő 2-3 menstruációval nem is volt nagyobb gond. Picit össze-vissza jött meg, de gondoltam a hormonok, majd beáll.
Aztán jöttek a gondol, amikor annyira erős fájdalmam volt, hogy a mindennapjaimat keserítette meg. Néha csak magzatpózban sírtam, ha éppen nem kellett mennem dolgozni, vagy iskolába. Akkor begyógyszerezve éltem túl azt az időt.
Felkerestem jó néhány hónap elteltével ismét a nőgyógyászatot, elmondtam, hogy tűrhetetlen a fájdalom és szerintem ez nem normális.
Soha nem felejtem el a doki szavat: Kedves, a menstruáció bizony fáj.
Oh tényleg? Már akkor akkora düh borított el, hogy annyira csúnyán tudtam volna viselkedni, de nem tettem. Nem vagyok balhézós típus.
Na de annyiban sem hagyom, egészségügyi tanulmányokat folytattam, szóval tisztában voltam néhány dologgal, az emberi test működésével. Szóval tudtam, hogy ez nem normális.
2017 körül (nem emlékszem pontosan) az egyik csodaszép esős napon, amikor még egy gyorsétteremben dolgoztam, hirtelen nagyon rosszul kezdtem érezni magam. Előtte is volt ilyen, de ennyire éles fájdalom soha, szóval megijedtem. Jeleztem a problémát a felettesemnek, majd kértem, hogy hagy menjek el valahová orvoshoz. Látta rajtam a pánikot, ami az arcomra kiült, kérdezte hívjon-e mentőt?-áááhh dehogy miért?-másnak sokkal nagyobb szüksége van rá, elsétálok, hátha jobban leszek. Meglepő, de nem lettem. Természetesen a legközelebbi kórházba mentem, meg nyilván, amit tudtam, hogy hol van. Kedves volt a hölgy, akivel találkoztam, mivel este volt már csak a sürgősségi osztály üzemelt. Elmondtam neki a panaszomat, ami erős mellkasi fájdalom, enyhe szédülés és erőtlenség volt. Közölte velem, hogy mivel nem mentővel érkeztem, illetve a kollégium, ahol laktam akkor nem hozzájuk tartozik, így csak sokkal később fogok sorra kerülni. Ellátnak, de mikor? - No problem. Átsétálok a város egy másik pontjára, ahová hivatalosan tartozok. Ott is elég kedves emberek fogadtak. Elmondtam a felvételis pultnál a gondom, bajom, szóltak is egy fiatal orvosnak, nem sokkal később megvizsgáltak, vért vettek.
Nem várandós?
Nem!
Biztos?
Igen!
Kiültettek a váróba, ahol egyébként rengeteg ember volt kisebb-nagyobb problémákkal. Beszélt az orvosom egy másik tapasztaltabb orvossal, hogy negatív az EKG negatív minden, a véreredményre várunk. Persze nem pánikoltam, amikor már 2 orvos próbálta kitalálni meghalok-e vagy sem. Hozzátartozik a sztorihoz, hogy egészségügyi iskolát végeztem, tehát tudom milyen betegségek tünete lehet a korábban említett finomságok.
Oda jött hozzám is az idősebb orvos, akit szintén csak az érdekelt nem vagyok-e várandós, neki is elmondtam, hogy nem gondolom, kifejtettem, hogy éppen a rossz napokon vagyok, teljesen normális minden. Rendben, de azért várjuk meg a véreredményt, ami ezt igazolja. 2 óra elteltével megjött a várva várt eredmény, csodával határos módon NEGATÍV, ami a várandóságot illeti. Voltak értékek, amik aggasztóan festettek, így kaptam egy mellkas CT-t. Nem gond, nincs félelem, nincs stressz, ilyenem még úgysem volt. Mellkas CT negatív, nyugodt szívvel mehetek haza, jelentkezzek a háziorvosnál. Megtörtént, további vizsgálatok természetesen mind negatívak voltak. Nem küldött senki sehová tovább, egészséges vagyok. Remek, de havonta egyszer azért előjönnek a korábbi tünetek (mellkasfájdalom, légszomj, szédülés) ezek keltettek rémületet.
Heves természetem miatt kitaláltam addig megyek ide-oda amíg nem tudjuk meg ez mitől van.
Nőgyógyászat: elviselhetetlen fájdalom a piros napokon.
Kedves hölgyem, ez természetes, hogy a menstruáció fáj.
Persze, én ezt értem, de ez az elviselhetetlen fájdalom, amikor már mozdulni sem bírok, csak magzatpózban semmisülök meg.
Írok fel fájdalomcsillapítót és görcsoldót.
Persze, köszönöm, de nem ezért jöttem.
Itt ért véget az állami egészségügy és köztem a bizalmi kapcsolat.