Az első beültetés

Miután mindent leegyeztettünk a kassai klinikával, elindultak a gyógyszeres kezelések, a méh felkészítése a befogadásra. 07.03. volt a nagy napunk. 

Olyan izgalomban voltam, hogy azt el sem tudjátok képzelni. Igazából miután kijövök a klinikáról várandós leszek (nyilván nem), de na értititek :) 

Szóval megérkeztünk, ott az első rossz hír fogadott, hogy sajnos az egyik embrió, ami beültetésre került volna nem ébredt fel, így másikat kellett kivenni, nem dőlt össze a világ, ahhoz sokkal jobban vártam a beültetés pillanatát, mint sem egy ilyen dolog tönkre tegye a napot. 

Kezem lábam remegett, átöltöztem, nem vittem magammal az első alkalommal hálóinget és papucsot, így ott kaptam egyet. Magamra öltöttem, elfoglaltam az ágyacskámat, közben az izgatottság nem enyhült. Várakoztam amíg szabad nem lesz a szoba, ahol történik a csoda. 

Majd szólítottak "Ivett"-óh ez én vagyok, persze nem mondtam ki hangosan, vagyis azt hiszem. Bementem, fel kellett feküdni egy ágyra, ott össze-vissza tekergettek forgattak ággyal együtt, egy kisebb hullámvasút élménnyel gazdagodtam. 

Bejött doktornő kezében egy katéter egy fecskendővel a végén, mosolyog (mindig, mindenki mosolygott), tudtam hogy az a mi kis pötyink, már ott könnybe lábadt a szemem... 

Leellenőrizték mikroszkóp alatt, hogy benne van-e minden oké. Doktor úr közben előkészítette a terepet, és már csak be kellett a helyére tenni azt a kis valamit. 

Bekerüllt a helyére az embrió, megmutatták ultrahangon. Sosem felejtem el azt a képet sem, pedig egy kis világító izét láttam, semmi mást, de az az enyém volt, bennem volt. Velem létezett. 1 órát kellett utána pihenni a klinikán. Megszűnt abban az 1 órában a világ, minden jó volt, minden király, a világon én voltam a legboldogabb. Akkor még nem volt aggodalom, semmi. Csak az embrió és én. Mi voltunk.   

Közben persze agyalsz a dolgokon, de a pozitivitás mindig ott van. OTT KELL LENNIE. Nincs más választás. Nem lehet, hogy a rosszat vonzod be.

Gondoltam: Végre valami jól alakul... Persze az aggodalom ott van, de nem engeded átadni magadat neki. Nem szabad túlstresszelni. A klinikán azt mondták éljem úgy az életemet, ahogyan eddig, pihenjek, sétáljak. Teljesen logikusnak tűnik ez, egy ˝  normál˝  várandóságnál sem tudod még abban az időben, hogy már nem vagy egyedül a testedben. Mégis általában jól alakul. 

Tehát mi általában megfogadunk minden tanácsot szépen. Pihentem, filmeztem, voltunk kirándulni, de semmi megerőltetőt nem csináltam, dolgozni sem mentem.

MINDIG elmondják, hogy nincs tesztelgetés.... Jaaaa perszeeee nincs. Mikor semmi másra nem tudsz gondolni, csak olvasgatod a neten a terhességi tesztek leírását, melyik az amelyik a leghamarabb kimutatja, ki és mit ír mikor lehet leghamarabb tesztelni. Számolsz, reménykedsz, bizakodsz...Az embrió fejlődése a kisujjadban vagy, hogy mikor ágyazódik be a 3 napos az 5 napos a 6 napos. Gondolkodsz vajon a beültetés az első nap vagy az a 0. ?

Az első teszt: negatív. Egy csík, egy kurva csík.... Nem baj, lehet korán volt még vagy nem jó a teszt. Csinálsz másikat. Negatív, negatív, negatív.

 14. Napon elmentem vérvételre, ott megkérdezik milyen vizsgálatra jöttem, van-e gyógyszerallergiám, várandós vagyok-e? Pfff azért jöttem, hogy ez kiderüljön.  

Egyébként ezek a szavak így semmiségnek tűnnek, mégis emlékszem rá, mintha tegnap lett volna. Pofon tudnak vágni ezek a kérdések, akkor is ha kötelezőek és nem rossz szándékúak. Reggel minél előbb mész vérvételre annál előbb van meg az eredmény. Nyilván ott vagyok nyitásra, vagy a legkorábbi időpontra, amit foglalni tudtam.

Hazaérve nem tudsz másra gondolni, csak arra, hogy mi van, ha nem? - mi van, ha igen? De fokozza a feszültséget, hogy az eredmény késő délután, kora este vagy késő este is megérkezhet. Aztán eljön a pillanat. Mi a férjemmel néztük meg közösen.... Olyan kódolt pdf formátumban érkezett, amit még meg kellett fejteni előtte. Mindegy sikerült, majd az eredmény egy nagy büdös 0. HCG:<2. Tehát nem sikerült.  

A sírás természetemből adódóan csak úgy megtörténik, de az első annyira nem vág a padlóra, hiszen azt mondják kevés embernek sikerül az első, illetve van még lehetőség, pozitívnak kell maradni. Legközelebb máshogyan csináljuk. 

Ilyenkor küldeni kell a klinikának az eredményt. Végig olvasod/hallgatod mennyire sajnálják, amire akkor pont nem vagy kíváncsi mert persze hogy sajnálják, de senki nem tudja mit érzel TE.   

Csak arra tudtam gondolni, hogy rendben, most nem, de mikor mehetek legközelebb? 

Ami kimaradt és fontos, hogy a gyógyszerektől (progeszteron) produkálod a tüneteket (mellfeszülés, hányinger, hangulatingadozás...) szóval ezekre nem lehet hagyatkozni, de van aki semmit nem érez, mégis összejön vagy nem. Tehát ezekre nem lehet hagyatkozni, nem lehet ezeknek örülni, vagy ezek miatt bánkódni sem. Ugyan úgy előfordulhat egy sikeres beültetés után "barnázás" is, mégis sokan megijednek és sikertelennek könyvelik el a történetet. 

Amit megtanultam:- nem csak annél az esetnél-, hogy a tünetek semmit nem jelentenek!