Az utolsó beültetés
Amikor már háromszor nem sikerül valami, nehéz hinni bármiben is. Kell valami kapaszkodó, kell valami, ami átsegít a nehéz napokon, heteken. Valahogy csak túl akartam élni, nem akartam elengedni és nem akartam, hogy vége legyen.
Mivel, mint említettem anyukám az az ember, aki a legközelebb áll hozzám, így megfogadtam a tanácsát, hinnem kellett valamiben. Imákat olvastam, bibliai történeteket. Nem megtérni akartam, vagy nem a csodát kerestem, hinni akartam, szerettem volna, hogy legyen valami biztos pont, ami nem hagy el, ami nem hagy cserben, ami nem bánatot hoz.
Minden este lefekvéskor átgondoltam a napomat, hálát adtam mindenért, imádkoztam, kértem az Istent, hogy velem is történjen valami jó. Hittem abban, hogy a csoda velünk is megtörténhet.
Végülis volt egy utolsó esélyünk.
Minden reményünket ebbe kellett fektetni, minden akaratunk és szeretetünk ebben kell, hogy legyen.
Tisztában voltunk vele, ha ez nem sikerül, nem tudunk még egyszer nekifutni az egésznek. Egyszerű emberként ezt finanszírozni lehetetlen.
Júliusra terveztük a beültetést.
Eddig mindig úgy mentünk, hogy előtte még dolgoztam, aztán másnap mentünk a klinikára, aztán 2 hét pihi, amíg kiderül, hogy sikerült-e.
Most ezen is változtatni szerettünk volna.
Hiszem egyébként, hogy a stressz minden baj, gond, rossz dolog okozója. Rengetegen nem gondolnak rá, amikor betegek lesznek. Alapjáraton egy stresszes ember vagyok, fura ezt így kimondani, de gyerekkorom óta. Ezt azóta sem tudom kezelni, és nem is viselem jól. Illetve én igen, de a testem kevésbé.
Régen ezért jártam futni, hogy kifussam magamból az összes felhalmozódott gondot. Vagy csak egyszerűen kerestem valamit, ami lefoglal és nincs időm/energiám stresszelni.
Mindenki könnyen dobálózik azzal, hogy ne stresszelj.- Téééényleeeg? Köszi, ez eszembe sem jutott....
Tehát beültetés előtt egy héttel elmentünk nyaralni, elengedtem magam, csak a pihenésnek éltem. Minden percét megéltem, minden pillanatot beszippantottam. Nem csak testileg készültem fel, hanem a lelkem is. Kikapcsoltam az agyamat, azt tettem ami jól esett.
Közben ugyan úgy, mint korábban, szedtem a gyógyszereket, szúrtam magam napi 2x.
Hittem a jelekben is, a véletlenekben kevésbé. Szóval a beültetés időponta Július 23, amikor megláttam tudtam, hogy ennek csodának kell lennie.... Nagymamám születésnapja. Egy csoda nap volt akkor is, most miért ne lenne?
A szokásos izgalom helyett viszont most valami más érzés volt bennem. Féltem nagyon. A tudtat, hogy az utolsó esély, nehéz ezt elengedni abban a pillanatban, hogy most vagy soha.
Új hálóing, új papucs, tudod, ha az lett volna a probléma.
Ugyan úgy zajlik minden. Bekerült a helyére a bogyó, pihenés és izgalom és várakozás és türelem és minden, ami nem volt az erősségem.
Mivel az előző beültetésnél elindult valami, csak sajnos megállt. Így tudtuk, hogy hasonlóan óvatosan kell a mostaninál is csinálni mindent. Szóval csak pihentem, pihentem, pihentem. Néha-néha azért főztem, ami nem volt megerőltető, azt úgy megcsinálgattam, de nem emeltem, nem hajoltam, ha úgy éreztem álmos vagyok, akkor aludtam, vagy épp egész nap hálóingben flangáltam. :)
Az elején éreztem valamit. Ez más volt, mint a korábbi beültetések. Az elején nagyon úgy voltam vele, hogy most nem csinálok tesztet, de nem azért mert nem voltam kíváncsi az eredményre, hanem mert féltem a csalódástól. Gondoltam minél később tudom meg az eredményt annál több ideig érezhetem jól magam.
De korán jöttek a tünetek. Hányinger, émelygés, gyomorégés, apró hasfájások.
Korábban is fájt a hasam, de most csak ilyen szúrkáló fájdalom volt, ami jelenthet jót is, rosszat is, Jóra már nem szamítottam, viszont a tünetek sokkal erősebbek voltak, mint korábban.
Így vettem 1 tesztet. Korábban sosem vettem 1 db-ot, mert egy teszt nem teszt, mint ahogy 1 sör nem sör. Minden nap megittam 1 dl jó minőségű száraz vörösbort, annak ellenére, hogy inkább a sörkedvelők csapatát erősítem.
Na de vissza a teszthez. Nem bírtam másnap reggelig várni, így még amikor hazajöttem a gyógyszertárból akkor megcsináltam. Elég korán egyébként, szóval nem számítottam pozitív eredményre.
Megvolt az első valóban pozitív teszt.
Az első, amire gondoltam, hogy rossz a teszt. Mégis el akartam hinni, hogy neeem. Ez bizony sikerült. De mire ideáig eljutottunk és amiken keresztül mentünk, nem tudtam a jót elhinni, és nem tudtam felhőtlenül boldog lenni. Őszintén szólva azt sem tudtam már mi az.
Másnap reggel korán keltem, hogy az első pisiből majd jól megcsinálom a tesztet az a biztos. Mentem a gyógyszertárba vettem 3 különböző érzékenységű tesztet. Majd be pisiltem hazafelé, de minden erőmmel azon voltam, hogy ennek bizony bent kell maradnia a tesztig :)
Bárhogy is nézzük ez bizony pozitív. Na akkor kezdtem valami jót érezni. El tudtam hinni, hogy nem hiába volt minden szenvedés, kudarc, csalódás, álmatlan éjszaka. Madarat lehett volna velem fogatni. Imádtam, hogy szarul vagyok, hogy hányingerem van, mindent imádtam, ami azt jeleztem, hogy sikerült. Nekünk is megvan a csodaaaa.
Még 5 nap volt a vérvételig.